2024 a kegyelmi botrány jegyében telt, 2025-öt pedig a Szőlő utcai ügy árnyékolhatja be a Fidesz számára. A kormánypárt 2010 óta nem látott helyzetben van: a kutatások szerint a Tisza Párthoz képest ...
Lázár János főszereplője volt az elmúlt napok történéseinek, Önök pedig úgy szavaztak, hogy legfrissebb műsorunkban is beszéljünk róla. Már egyből a rendhagyó lázárinfójáról, ahol mintha homokszem ...
„Tisztelt Nyugdíjas Honfitársam! Brüsszel és támogatói be akarnak szállni a háborúba!” – mint arra a Telex több olvasója is felhívta a figyelmet, így kezdődik az az üzenet, amit a kormány a nyugdíjas ...
„Igen, valóban troll vagyok, de én ezt a trollkodást arccal és gerinccel csinálom, ellentétben a szürkefejes kovácspistákkal” – ezt a 444-nek nyilatkozta az a férfi, aki Orbán Viktor szombati, ...
Hétfő reggel meghalt az orosz hadsereg egyik tábornoka Moszkvában. A halálát robbantás okozta – írja a BBC. Az orosz hatóságok szerint Fanil Sarvarov tábornok, a fegyveres erők kiképzési osztályának ...
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem tett le Ukrajna teljes elfoglalásáról, sőt továbbra is igényt tart a volt szovjet térség egyes részeire – állítják a Reutersnek nyilatkozó, az amerikai hírszerzési ...
Véget vetett bírói karrierjének dr. Répássy Árpád, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) volt elnökhelyettese. A Répássy Róberttel, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárával rokonságban álló ...
Nyílt levélben fordultak az állami gondoskodásban élő magyarországi gyerekekhez civil szervezetek képviselői, szakemberek és közéleti szereplők egy héttel a Szőlő utcai intézmény előtt tartott néma ...
Robert Fico szlovák miniszterelnököt dicsérte a szegedi DPK-gyűlésen, Bohár Dánielnek nyilatkozva Rogán Antal miniszter. A Patrióta műsorfolyamában szólaltatták meg a politikust, aki elmondta a ...
Aki 2025 decemberében még mindig fideszes, az már nem fog Magyar Péterbe beleszeretni. Éppen ezért a Fidesz most a még megmaradt 2 milliós tábora egyben tartására és a bizonytalanokká vált korábbi ...
Facebook-oldalán reagált a volt köztársasági elnök, Áder János szegedi, DPK-gyűlésen tartott beszédére Hódmezővásárhely polgármestere. A kormánypárti rendezvényt Lázár János és Orbán Viktor előtt a ...
A HVG értesülése szerint Hoffer Beátát, a HUN-REN működési vezérigazgató-helyettesét, valamint a szervezet humánpolitikai főosztályvezetőjét tették felelőssé azért, hogy egy ideig a HUN-REN honlapján, ...